Kövess minket itt is:
2013. május 2.
Akvárium Klub

Budapest Bank Startupverseny

Nevezz be a Budapest Bank Startupversenyre ! A Web 2.0 Symposium-Barcamp Budapest konferencián egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt előadhatod projektedet 10 percben, ha bekerülsz a legjobb hat közé. Előadásod után nyilvánosság előtt a zsűri értékeli a vállalkozásodat. Az első három helyezett a vállalkozását elősegítő értékes díjakban részesül.

Feliratkozás a BarCamp híreire

Alakítsd te a konferencia programját!

2006-ban rendeztük meg Magyarország első Web 2.0 konferenciáját, és 2009-ben elsőként szerveztük meg hazánk első BarCamp konferenciáját. Ma már az egyik legjelentősebb és legrangosabb internetes konferencia.

A BarCamp egy a felhasználók által létrehozott nemzetközi konferencia – nyitott, műhelyi esemény amit a résztvevők alkotnak – gyakran fókuszál a korai webes applikációkra. A BarCamp szervezett „ evangéliumot hirdető” főleg a neten keresztül, a Web 2.0 eszközeit használja a működéshez.

A Web 2.0 Symposium: BarCamp Budapest konferenciára bárki jelentkezhet előadást tartani is, feltéve ha beregisztrál a konferenciára és elküldi a szervezőknek az önéletrajzát, fényképét, előadásának címét és az előadása szinopszisát. Nem csak előadástartás miatt lehet jelentkezni, hanem az is elég, ha valaki egy problémát akar felvetni, amit az ott kialakult közönséggel szeretne megvitatni.

Szabályok: 1. Ne tarts cégbemutatót. 2. Max 20 perced van kérdésekkel együtt. 3. Jegyet kell venned a konferenciára. 4. A prezentációdat megnézzük a konferencia előtt.

Kiemelt előadók:


eBay volt alelnöke, Linkedin, Yelp és a PayPal befektetője, San Francisco

Gil Penchina keynote előadónk a Conor Seed Capital Fund (A Centrál csoport tagja) meghívására érkezik a BarCamp Budapestre.

Budapest Bank Startupverseny Zsűri:

Gil Penchina
befektető, San Francisco
Szigeti Károly

Central Fund Zrt
Fehér Gyula

Ustream
Tim Röhrich

Pioneer Festival, Bécs
Szőke Márton

befektető

Az első konferencia Palo Alto-ban volt Kaliforniában 2005 augusztus 19-21 között. Kevesebb mint egy hét alatt lett megrendezve, amin kevesebb mint 200-an vettek részt. Azóta a BarCamp több mint 350 városban lett megrendezve a világ minden táján. Budapesten először 2009. március 3-án.

Ha kiállítani szeretne a konferencián vagy a kiadványban való hirdetési lehetőségek érdeklik, akkor itt informálódhat!

Lásd még

VII. Web 2.0 Symposium

VI. Web 2.0 Symposium

V. Web 2.0 Symposium

IV. Web 2.0 Symposium

III. Web 2.0 Symposium

II. Web 2.0 Symposium

Web 2.0 Symposium


A Web 2.0 Symposiumon már biztosan ott lesz: